1960-ban Újvidék Városi Tanácsa nyilvános pályázatot hirdetett a személypályaudvar és autóbusz-állomás tervezésére. Mivel a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a követelményeknek, az újvidéki „Architect” építésziroda kapta meg a feladatot. Farkas Imrét nevezték ki vezető tervezőnek. A modern vasútállomás tervezése lendületes, kreatív légkörben történt, integrálva a nyílt pályázat követelményeit a vasút korszerűsítésére vonatkozó szakértői javaslatokkal. Az állomás egyszerű építési technológiával, rekordidő alatt épült meg, a költségek pedig jóval alacsonyabbak voltak a vártnál. A létesítmény a tervezett határidő előtt készült el, és az első vonat 1964. május 24-én indult el az új állomásról.
A vasúti pályák mellett elhelyezkedő épületkomplexum lineáris funkcionális tagolása négy, meghatározott célra specializálódott egységből áll: az épületegyüttes zárt belső udvarú adminisztratív tömbje, amelyben bizonyos utasforgalmi létesítmények is helyet kaptak (A), a jegypénztárakat és várótermeket magába foglaló a központi állomáscsarnok, melyet a tetőszerkezet határoz meg (B), a vendéglátó létesítmények tömbje a hozzá tartozó infrastruktúrával (C), valamint a peronhoz rámpákkal csatlakozó raktárak a darabáruk számára (D).
A pályaudvar központi csarnokának kapacitása arról a törekvésről tanúskodik, hogy a vasúti közlekedés a városba való beutazás domináns formájává váljon.
Az épületet fűrészfogas tető jellemzi, amely a tipikus pannon tetőszerkezetet szimbolizálja. Ennél is érdekesebb tény azonban, hogy az állomás falainak és padlójának burkolására használt 17 kőfajta az egykori állam különböző részeiből származik. Ezek alkalmazása nagyfokú modernista arculatot adott az épületnek.
A vasútállomás kihasználatlan terekkel rendelkezik, amelyek arra várnak, hogy ismét használatba vegyék őket. A reprezentatív csarnokban egy mozi kapott helyet, amelyet arra terveztek, hogy filmeket vetítsenek a vonatukra várakozó utasoknak. Ma ez a rendkívüli akusztikájú terem nincs használatban.
Az újvidéki pályaudvar terve koncepcionális, funkcionális, építészeti és urbanisztikai szempontból is jelentős előrelépést jelent. Annak ellenére, hogy nem részesült megfelelő elismerésben, a vasútállomás épülete -csaknem hat évtizeddel elmúltával is- kétségtelenül a háború utáni modernizmus reprezentatív példája.
Modern formájának, jellegzetesen modernista kompozíciójának és impozáns méreteinek köszönhetően ez az egyedülálló épület a város ismert szimbólumává vált. Az állomás a város kapuja volt és ma is az. Azonban ez az emblematikus „építészeti csoda” mára egy dicső múlt halvány sziluettjévé vált. Annak ellenére, hogy a vasútállomás a háború utáni időszak egyedülálló építészeti örökségét képviseli, még mindig várja értékeinek hivatalos elismerését, hogy a jugoszláv modernizmus katalógusának részévé váljon.
